Angol nyelv
Pete tanár úr nyugdíjba vonulására PDF Nyomtat Email
2015 április 03., péntek 07:07

Iskolánk angol munkaközössége március 24-én köszönt el nyugdíjba vonuló, a munkaközösség egyik alappillérét jelentő munkatársától, Pete Istvántól.

Pete tanár úr, nemcsak mint „régi vágású” (ám sok tekintetben haladó szellemű) tanár, a „Rózsa” emblematikus figurája tűnt ki kollégái közül, hanem tiszteletet érdemelt páratlan műveltsége, rendkívüli tájékozottsága, lehengerlő – sokszor fanyar, de lényeglátó - humora, ami védjegyévé vált diákjai körében is.

Édesanyja révén, aki szintén angoltanár volt, már nagyon korán magába szívta az angolszász kultúra „cseppjeit”, és benne tisztelhettük a tanári kar legöregebb Rózsását is, aki 1966 szeptemberében kezdte el tanulmányait az egykori angol tagozatos „C” osztályban.

Sokak elismerését vívta ki az angol nyelv ügyéért számos területen folytatott tevékenységeiért: tanárképzés, emelt szintű érettségi bizottságok felügyelete, könyvterjesztés, au-pair közvetítés, rendezvények és tanulmányutak szervezése, kapcsolattartások.

Munkaközösségünkben nehezen lesz pótolható lelkiismeretes munkája; a rábízott feladatokat mindig nagy gondossággal, precizitással, és nem utolsósorban megbízhatóan végezte el. Hiányából fakadóan több megoldandó feladat vár kollégáira.

Pete István 1999-től dolgozott iskolánk tanáraként. Hosszú, boldog nyugdíjas éveket kívánunk, Pista!

Tímárné Goda Orsolya
munkaközösségvezető


 
Angol retorikai verseny - Angol fordítási verseny PDF Nyomtat Email
2015 március 24., kedd 20:18

Az angol munkaközösség szervezésében 2015. március 17-én, kedden 15:00 órától Angol retorikai verseny zajlott a Mladonyicki teremben

Közép szinten a következő témák közül lehetett választani: School uniforms — to wear or not to wear them? / Mobile phones — blessing or a curse / Traditional books or eBooks?
Az emelt szinten választható témák: Do you believe Internet censorship is inappropriate? / Beauty is in the eye of the beholder / Poor health begins in the mind.

A versenyzők powerpoint bemutatóval - maximum 15 dia felhasználásával 3 fős zsűri valamint a közönséget alkotó diáktársaik előtt mutatták be tudásukat. A powerpoint diák tartalma a mondanivaló lényegét volt hivatva tükrözni, a beszéd vázlataként. Idézetek, vizuális, hang- és videó állományok is használhatóak voltak a diák részeként, a forrás megjelölésével. Az idézetek, illetve hang- és videó-állományok hossza nem haladhatta meg a teljes beszéd har-madát. Az egész előadás időtartama 10 perc lehetett.

Az értékelés szempontjai a tartalom, szerkesztés és a nyelvi eszközök használata volt.

Az angol nyelvi retorika versenyen az alábbi eredményeket érték el tanulóink:

  1. - Pásztor Csaba 10.B osztályos tanuló,
  2. - Szász Eszter 9.E osztályos tanuló,
  3. - Pallag János 11.E osztályos tanuló,

A nyertesek értékes könyvjutalomban részesültek.

Ugyanekkor volt az Angol fordítási verseny eredményhirdetése is, melyen a következő eredmények születtek:

1. kategória

1. Iliszi Csenge 9/ E (Tímárné Goda Orsolya)

2. Czene Norbert 9/A (Malatyinszki Edit)

2. kategória

1. Keszthelyi Kamilla Zorka 9/E (Galiszné Korcsok Katalin)

2. Kovács Bence 9/B (Golovics Éva)

3. Szabó Hajnalka 10/B (Krébesz Magdolna)

3. Velky Anna 10/D (Buzás Edina)

3. kategória

1. Dávid Ildikó 11/D (Deák Anikó)

2. Bagi Péter 10/D (Tímárné Goda Orsolya)

2. Babinszki Vera 11/E (Molnár László)

3. Tóth Hanna 9/C (Pete István)

3. Fejes Dóra 11/B (Kadelka Andrea)

4. kategória

1. Jakusovszki Eszter 11/C (Pete István)

2. Deák Márton 11/E (Buzás Edina)

3. Timár Orsolya 11/B (Molnár László)

3. Szilágyi Eszter 11/E (Buzás Edina)

Az előadásokat sok tanulónk kísérte figyelemmel a helyszínen. Bár a jelenlegi érettségi rendszerben csak a vizsga egy-ötöd része a szóbeli számonkérés, a jó előadókészség nagyon sokat jelent az iskolán túli világban – is. A jó hangulatban zajló retorikai verseny folyamán az egyes versenyzők között Molnár László tanár úr vezetésével iskolánk tanulóiból álló zenekar ír dalokat adott elő.
Pete István

A versenyről készült fényképek megtekinthetőek itt.

 

 
Angol nyelvi szép kiejtési verseny PDF Nyomtat Email
2015 január 16., péntek 08:50

A Szeghalmon megrendezett regionális angol nyelvi szép kiejtési versenyen iskolánk tanulói szép eredménnyel szerepeltek:

Szilágyi Eszter 11/E osztályos tanuló 1. helyezést ért el (felkészítő tanára: Buzás Edina)

Nyemcsok Ágnes 10/D osztályos tanuló 3. helyezést ért el (felkészítő tanára: Tímárné Goda Orsolya)

Gratulálunk és további eredményes versenyzést kívánunk.

 
Angol nyelvi sikerek az Andrássyban! PDF Nyomtat Email
2014 december 17., szerda 12:23

Iskolánk tanulói kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a ’Christmas is all around’ elnevezésű országos angol nyelvi levelező, egyfordulós csapatversenyen. Országszerte 192 csapat mérette meg magát 4-5 oldalas feladatlap kitöltésével (ami szókincsfejlesztő és szövegértési feladatokat, valamint fogalmazást tartalmazott), és projektmunka elkészítésével ’Christmas in Art’ címmel.

És akikre igazán büszkék vagyunk kimagasló eredményükért, és akiknek ezúton is gratulálunk:

2. helyezett: Berczi Petra

Csiaki Dorottya

Erdős Boglárka

Gerebenits Alíz

Kis Beáta Laura 9. E Tanár: Golovics Éva

(csupán fél ponttal lemaradva az első helyezettől!!!)


3. helyezett: Keszthelyi Zorka

Nyemcsok Barbara

Szabó Bence 9. E Tanár: Galiszné Korcsok Katalin

(csupán fél ponttal lemaradva a második helyezettől!!!)


5. helyezett:   Eke Edina Mietta

Kiss Éva

Szelekovszky László

Szép Ábris

Vincze Luca Sára 9. E Tanár: Golovics Éva


13. helyezett: Duzs Benjámin

Major Gyula

Bohus Lídia

Timár Orsolya 11. B Tanár: Molnár László


20. helyezett: Bartolák Fanni

Czifra Daniella

Lőrinci Boglárka 10. C Tanár: Malatyinszki Edit


Más jellegű, ám nem kisebb jelentőséggel bíró sikert könyvelhet el magának Salamon Krisztián 12. E osztályos tanulónk, aki az angol nyelvi OKTV 2. fordulójába jutott.Neki további sikeres szereplést kívánunk! Felkészítő tanárai: Kadelka Andrea és Tímárné Goda Orsolya.

December 16-án a szeghalmi Péter András Gimnáziumban rendezték meg a régió egyetlen angol nyelvi szépkiejtési versenyét, amelyen diákjaink is sikerrel vették az akadályokat , azaz 2-3 perces hozott memoriter elmondásával , illetve ismeretlen szöveg felolvasásával kellett előrukkolniuk. Eredményeik:

1. helyezett: Szilágyi Eszter 11. E Tanár: Buzás Edina

3. helyezett: Nyemcsok Ágnes 10. D Tanár: Tímárné Goda Orsolya

Helytállásukhoz és eredményes szereplésükhöz Nekik is gratulálunk!

 

 
Angol munkaközösség tagjai - 2014 PDF Nyomtat Email
2014 november 27., csütörtök 15:59

A munkaközösség felállása a 2014/2015-ös tanévben:

  • Tímárné Goda Orsolya - munkaközösség vezető
  • Buzás Edina
  • Deák Anikó Júlia
  • Galiszné Korcsok Katalin
  • Kadelka Andrea
  • Krébesz Magdolna
  • Malatyinszki Edit
  • Molnár László
  • Óváriné Jámbor Éva
  • Pete István

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 13