Biológia
Élővilág-ismereti verseny PDF Nyomtat Email
2013 május 09., csütörtök 08:59

A napokban zajlott az Assisi Szent Ferenc Élővilág-ismereti Verseny döntője, ahol
Szabó Ágnes 10. B
osztályos tanuló 1.,
Tar Miklós 10.B osztályos tanuló 4. helyezést ért el.

Eredményeikhez gratulálunk, további sikereket kívánunk!

 
Emelt szintű biológia programja PDF Nyomtat Email
2012 szeptember 18., kedd 18:37

Közel két évtizede indítja iskolánk ezeket a csoportokat. Ez már önmagában bizonyítja, hogy egy hosszútávon is sikeres és eredményes specializációról van szó.
Elsősorban azoknak a tanulóknak ajánljuk az emelt szintű biológiaoktatásra való jelentkezést, akiknek továbbtanulási tervei a biológiával kapcsolatosak, továbbá azoknak, akik négy év múlva biológiából szeretnének érettségizni (és ez egyben az egyik felvételi tárgyuk is lesz).
Olyan tanulókra is számítunk, akik orvosok, fogorvosok, állatorvosok, gyógyszerészek, kutató biológusok, biológiatanárok, agrárszakemberek, környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek szeretnének lenni.
A sikeresen felvételiző diákoknak a tanórákon a biológia tantárgy közép- és emelt szintű követelményrendszerének teljes áttekintését adjuk, a 9. évfolyamon heti 2, a 10. és 11. évfolyamon heti 4, a 12. évfolyamon heti 5 órában, 18 fős csoportban.

 

 
Biológia tanárok PDF Nyomtat Email
2012 szeptember 18., kedd 18:21

A tantárgyat tanító tanárok:

  • Stefanik Klára - vezető
  • Balogh Tamás (óraadó)
  • Kovács Miklós
  • Szaszákné Tóth Anita
  • Vank Judit

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 4